Tréningezni jártunk Ausztriában

Tréningezni jártunk Ausztriában

Tréningezni jártunk Ausztriában

  1. március 4-5.

Mantrailing gyakorlaton vehettünk részt március hónap első hetében Ausztriában, Bécsben. A tréningen Németországból, a DLRG mantrailinges mentőkutyásai, Ausztriából kutyás rendőrök, illetve civil érdeklődők vettek részt kutyáikkal.

Az érkezés napjának délutánján, egy kertesházas övezetben, a folyó partján kellett bizonyítaniuk a kutyáknak, ahol 3-4 utcakereszteződéses vaknyomot dolgoztak ki. A nagy szél ellenére a kutyák pontosan, koncentráltan keresték az eltűnt személyt. A zavaró, elvonó ingerekre, úgy mint a kutyaugatás, eldobott ételmaradékok,- nem reagáltak, céltudatosan és magabiztosan dolgoztak. Megfigyelhető volt, hogy az osztrák mantrailinges kutyások jóval nagyobb tempóban dolgoznak ( szinte futottak kutyáik mögött ) a nyom kidolgozása során a mi megszokott, mérsékelt lendületünkhöz képest.

Második napon a délelőtti órákban egy vasúti pályaudvaron, illetve a hozzá tartozó felüljárónál kellett feladatot végrehajtani a kutyavezetőknek és kutyájuknak. A pályaudvaron szintén egy vaknyom kidolgozása volt a feladat megnehezítve azzal, hogy sok ember járkált a nyomterületen. Az aluljárókkal tarkított zónában, a széljárás meglehetősen váltakozó volt, néhol a kezdő kutyákat megviccelte. A kutyák indítása szagmintáról illetve késleltetve történt. A vonatra várakozó emberek között, minden kutyának sikerült beazonosítani a keresett személyt.

A felüljárónál dolgozó kutyáknak a feladatuk az volt, hogy egy rövid nyomon végighaladva el kellet érniük a felüljárónál található lift ajtajához, ott jelezni a gazdi számára, hogy a nyomvonal a liftben folytatódik, majd a felüljáró szintjére liftezve tovább követni a nyomot a túloldalig, ahol a keresett személy tartózkodott. A kutyák jelentős része a lift bejárata mellett lévő lépcsős részen is megpróbált szagforrást keresni mivel ezek a helyek sztereotip képként ugranak be számukra. Azonban az első lépcsőfok után már szépen adták a negatív jelzést és visszadolgozták magukat a liftajtóhoz, ahol jelzést produkáltak. (kivétel egy kutya, aki a nyitott liftajtón keresztül jelzés nélkül egyenesen a liftbe szállt). A felüljárón áthaladás csak egy kutyának okozott kisebb nehézséget, de itt is segítséget nyújtott az elbújó személy, így kihozta a kutyát a konfliktusból. Természetesen a végén egy Intensity tréninggel megerősítettük a kutyában a felüljárón történő magabiztos áthaladást.

A délutáni órákban egy ipari területen tréningeztünk, ahol nyomvég jelzést gyakoroltunk, illetve az indítás során a kutyák koncentrációjának növelésére helyeztük hangsúlyt. A nyomvég jelzés gyakorlat végrehajtása során pontosan meg kellett határozni a kutyáknak és vezetőjüknek, hogy hol szállt be a nyomfektető az autóba és a kutyának egyértelmű jelzést kellet adniuk. A gyakorlat végrehajtását nagyban nehezítette az erős és váltakozó irányú szél, ezért a jelzések néha 10-15 méterrel messzebb tolódtak.

Összegezve: egy nagyon jó hangulatú és eseményekben gazdag mantrailing tréningen vettünk részt. Sok tapasztalatot szereztünk azáltal, hogy láthattuk más kutyák és gazdák magas szintű mantrailing munkáját.

Nagyon köszönjük a meghívást és a rendezést osztrák kutyás barátainknak!