VIII. Országos Mantrailing Találkozó – Halásztelek

VIII. Országos Mantrailing Találkozó – Halásztelek

2018. február 11. Halásztelek

Bocskai István Református Oktatási Központ

A Budapesti Mantrailing Akadémia idén nyolcadik alkalommal szervezte meg országos mantrailing találkozóját, ezúttal Halásztelken, a Bocskai István Református Oktatási Központban. A BMA csapatát nagy örömmel töltötte el az igen nagy létszámú jelentkező, a mintegy 70 fő és 48 kutya, akik az ország különböző részeiről érkeztek a találkozóra.

1

A BMA csapata ezúton is köszönetét fejezi dr. Papp Kornél főigazgató úrnak az épület- és a teremhasználatért, valamint a Pest Megyei Polgárőr Szövetség, a Halásztelki Polgárőr Egyesület és Ócsa város Polgárőrségének az autók felügyeletéért, a gyakorlati foglalkozások helyszíneinek biztosításáért. Köszönetet mondunk továbbá támogatóinknak, az EgyediKutya webáruháznak és a Julius-K9-nek, hogy kedvezménykuponokat biztosított a résztvevők számára, amivel kedvezményesen vásárolhatják meg a mantrailing hámot.

Hám kupon reklám 2018.02.11

A szemináriumot Gránicz Csaba, a BMA vezetője nyitotta meg, egy szomorú eseményt idézve; a csapat és a résztvevők közösen emlékeztek meg a közelmúltban elhunyt Kevin John Kocherről, a Kocher módszer megalkotójáról, az INBTI elnökéről.

A délelőtt folyamán, a jelenlévők a regisztráció során felmért képzettségi szintjük alapján két csoportra osztva különböző témájú előadásokat hallgathattak meg. A kezdőket Janovszky Gergő, Fazekas Tibor segítségével, interaktív módon vezette be a mantrailing világába, az alapok megismertetésével, a felszerelések gyakorlati bemutatásával. Az előadást követően mindenki lehetőséget kapott az udvaron, hogy ellesse a helyes pórázkezelés fortélyait.

2

Ezzel párhuzamosan, a haladók csoportjában Bánszki András a szimattiszta kutyák munkájáról és a nyomkövetés sajátosságairól beszélt. Ezt követően Gránicz Csaba két igen érdekes és egyedülálló kísérlet eredményeit mutatta be. A Szászországi Rendőrségi Főiskola és a Lipcsei Egyetem közös kutatása során, a különböző emberi testnedvekből (pl.: nyál, verejték, vér) speciális úton kivont DNS szagmintaként történő felhasználását vizsgálták a mantrailinges kutyák munkájában. A másfél éven át tartó kísérlet eredményeiről a BMA honlapján lehet bővebb információkat elérni: http://mantrailing.hu/2018/01/11/mantrailing-es-dns/

A másik, korábbi kísérletben, a kaliforniai Victor Valley Főiskola instruktora és a San Bernardino rendőrség tisztje a vérebek nyomkövetési képességeit kutatták, melynek során kezdőnek titulált és gyakorlott vérebek munkáját vizsgálták különböző környezeti adottságok és időjárási viszonyok között. A kutatás eredményeiről részletesebb információk a következő linken érhetőek el: https://faculty.washington.edu/chudler/bhound.html

3

A délelőtt másik felében a haladók próbára tehették elméleti tudásukat is; 4-5 fős csapatokat alkotva, 9 különböző nehézségű feladványt kaptak, ahol a mantrailing során felmerülő problémákra, illetve szituációkra kellett megoldást találniuk. A tízedik, utolsó feladványnál pedig igaz-hamis témájú, elgondolkodtató kijelentésekkel kellett megbirkózniuk, ami alatt izgalmas viták bontakoztak ki a csapatok között. Érdekes volt megfigyelni az egyes csapatok érvelését, gondolkodásmódját, és azt, ahogy a közös problémamegoldással megmutatták, hogy a mantrailing igazi csapatmunka.

Az elméletet követően, délután a gyakorlati képzésekre került sor a BMA oktatóival, változatos helyszíneken, különböző nehézségű feladatokkal. A kezdő csoportok immáron a terepen is kipróbálhatták mindazt, amit az elméleti előadáson a Kocher-módszer alapjairól hallhattak, míg a haladó csoportokban a terep adottságainak és a kutya-gazda páros tudásának megfelelően, más-más feladat elé állították a kutyákat és emellett a tréningezés során felmerült tapasztalataikat, problémáikat is megoszthatták egymással és az oktatóikkal.

4

Bízunk benne, hogy hasznos volt a jelenlévők számára a találkozó és hamarosan ismét találkozunk az áprilisi nemzetközi INBTI konferencián, illetve a júniusi nyári táborunkban.

Rendezvényeinkre szeretettel várunk mindenkit és addig is jó tréningezést kívánunk mindenkinek.

BMA Csapata