Együttműködési megállapodás a Rendőrséggel

Együttműködési megállapodás a Rendőrséggel

Az elmúlt években a rendőrség többször kérte a Mantrailing Akadémia Alapítvány segítségét egy
eltűnt személy felkutatásának ügyében. Csapatunk egy-egy riasztás során nemcsak a helyszínre
érkező további civil mentőszervezetekkel dolgozik együtt, hanem a hatóságok munkáját is igyekszik a
tőle telhető legnagyobb erővel segíteni. Számunkra komoly elismerést jelent, hogy a rendőrség már
több esetben mondott írásban is köszönetet önkénteseink lelkiismeretes és szakszerű munkájáért,
amivel segítettük a rendőri intézkedést.
A közös munka egy újabb mérföldkövéhez érkezett azzal, hogy együttműködésünk a rendőrséggel
immáron hivatalos formát öltött.

2019. augusztus 16-án a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság megállapodást kötött Alapítványunkkal,
amely értelmében együttműködünk a veszélyhelyzetek, balesetek vagy egyéb események során
eltűnt személyek hatékony felkutatásában, a rendőrök és az önkénteseink munkájának
eredményesebb összehangolása érdekében.