INBTI találkozó Triesztben

INBTI találkozó Triesztben

2016. szeptember 16-tól 18-ig a Budapesti Mantrailing Akadémia csapata Olaszországban, Trieszt városában vett részt az INBTI nemzetközi mantrailing találkozóján. A tréningen számos ország mentőcsapatai és civil kutyavezetői képviseltették magukat. Megtiszteltetés volt számunkra, hogy többek között az Amerikai Egyesült Államokból érkezett Chad Carpenter INBTI Instruktorral gyakorolhattunk, aki korábban az FBI-nál dolgozott, most pedig szolgálati kutyájával a DCI sorait erősíti. Gyakorlati tapasztalatai és tanácsai nagyon hasznosak voltak számunkra.

Csapatunk abban a szerencsés helyzetben volt, hogy a csoportok között vándorolhatott, így az ott tartózkodásunk alatt több külföldi oktatóval is tréningezhettünk. A gyakorlások során bevásárlóközpont parkolójában, ipari negyed külterületén, illetve a belvárosban található egyetemi negyedben dolgozhattunk kutyáinkkal. Az ipari területen a délelőtti órákban az NSI jelzést elevenítettük fel a kutyáink tudás tárházában, majd a délutáni órákban 20 órás időkiesésű nyomot dolgoztunk ki. Volt olyan csapattagunk akinek a feladat végrehajtását megnehezítették azzal, hogy a keresett személy mozgásban volt és a nyom vége előtt egy kereszteződésben, lassan szembegyalogolt az őt kereső kutyával. Minden kutyánk sikeresen teljesítette a feladatot. Az utolsó napon az egyetemi negyedben szituációs nyomkidolgozást hajtottunk végre. Minden kutyavezetőt és kutyáját egy beállított szituációs helyszín fogadott. A „kutatásvezetőtől” a helyszínen kapott tájékoztatás után a kutyavezetőnek kellett dönteni, hogy honnan indul a keresés és így a kutyát honnan, mely pontról indítja. Nehezítésként az indítási területek közvetlen környezetében, illetve keresztezve a nyomot, más kutyás csoportok is dolgoztak. A feladatokat a kutyavezetők és kutyáik hibátlanul hajtották végre.

A 3 napos tréning záró momentumaként, a BMA Csapata az Olaszországi segélyakció megsegítésére Magyarországon összegyűjtött pénzösszeget átadta társszervezetének, akik legmélyebb tiszteletüket kifejezve köszönték meg az adományt a magyarországi kutyás társadalomnak.

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC