Mantrailing tábor – Diósjenő, 2019.

Mantrailing tábor – Diósjenő, 2019.

Minden évben, ahogy beköszönt a nyár, Diósjenőt, ezt a kis lélekszámú, gyönyörű és nyugodt kis
települést birtokba veszik a kutyák és gazdáik, a mantrailerek. A Mantrailing Akadémia Alapítvány
nyári táborát 2019-ben június 18. és 22. között rendezte meg, ahová 38 fő, 38 kutyával érkezett.
Nagy örömmel töltött el bennünket a sok régi, ismerős arc, de ennél is nagyobb öröm volt
számunkra, hogy nagy számban jelentkeztek az alapozó tanfolyamokon nemrég végzett kutyusok és
gazdáik is.
Az idei tábort immáron nemzetközivé minősítettük, hisz először köszönthettünk külföldi vendégeket
is a részt vevők között, akik ezúttal Németországból érkeztek hozzánk.
A tábor megnyitását követően, nem igazán maradt idő pihenésre, hisz kutya-gazda párosaink a
csoportjukkal és oktatójukkal már bele is vágtak a tréningezésbe, különböző helyszíneken.

Az első délután bevezető intensity gyakorlatai után kezdődött csak a kemény munka; az elkövetkezendő
napokban reggeli és esti edzéseken gyakorolhatták mindazt, amit már elsajátítottak, illetve új
feladatokkal, kihívásokkal is szembe nézhettek. S bár a gyakorlatok változatosak, a feladatok időnként
nehezek voltak, de a gyakorlások során mindig nagy hangsúlyt kapott az alapok erősítése, a motiváció
fejlesztése, a csapatmunka építése.


A táborozók, az intenzív tréningek mellett, délutánonként szakmai előadásokat is hallhattak, amelyek
közül az egyik leginkább magával ragadó, Katrin Kolbe prezentációja volt, aki a német vöröskereszt
önkénteseként arról beszélt, hogyan lehet valakiből mentőkutyás, mi történik olyankor, amikor
riasztás érkezik a szervezetükhöz, hogyan egyeztethető össze az önkéntesség a civil élettel. Thomas
Koch, nyugalmazott rendőr az éles bevetéseken szerzett tapasztalatait osztotta meg a táborozókkal,
illetve felidézte a mantrailing kezdeti lépéseit a bajor rendőrség munkájában.
A tréningek során a kutyáknak különböző nehézségű feladatokat kellett megoldaniuk nyomkövetés
közben, így a komponensekről és a negatív jelzésekről szóló előadásokat is nagy érdeklődés kísérte.


Az idei tábor nemcsak a külföldi vendégeink miatt volt rendhagyó, hanem abból az okból is, hogy a
MAA lehetőséget biztosított vállalkozó kedvű párosoknak, hogy megpróbálkozhassanak a vizsga
valamely szintjének teljesítésével.

A megújult szabályzat jelenleg 3 különböző hobbi szintű vizsga
letételére ad módot és nagy örömünkre valamennyire volt bátor jelentkező.
A vizsgák lebonyolítására péntek reggel került sor, erdei és városi terepviszonyok között. A 10 jelentkezőből 6-an teljesítettek sikeres, „A” kategóriás vizsgát:

1 szinten
 Ebneth Zsolt kutyavezető, Penny hívónevű, Airedale terrier fajtájú kutyájával,
 Lukács Marcell kutyavezető, Tapi hívónevű Drótszőrű magyar vizsla fajtájú kutyájával
 Dr. Papp István kutyavezető, Ikon hívónevű, Erdélyi kopó fajtájú kutyájával
 Pápai Erika kutyavezető, Boni hívónevű, Labrador retriever fajtájú kutyájával
 Major Márk kutyavezető, Ebo hívónevű, Rhodesian Ridgeback fajtájú kutyájával

3 szinten:
 Mézes Pál kutyavezető, Dió hívónevű, Magyar vizsla fajtájú kutyájával

A sikeres vizsgákhoz a Mantrailing Alapítvány csapata ezúton is gratulál!
Akiknek pedig ezúttal nem sikerült, ne bánkódjanak, ez nem kudarc, hanem tapasztalat, amiből csak
tanulni lehet. S sose feledjétek; a vadállatoknál se minden vadászat sikeres.

A korábbi évek hagyományait folytatva, a tábor utolsó közös estéjén, bográcsban főtt lecsó és
tombola várta a táborozókat. Az ajándékokat ezúttal is a Julius-K9 és a Dogtech ajánlotta fel, akiknek
ezúton is köszönjük a támogatását.
Szeretnénk továbbá köszönetünket kifejezni a diósjenői kempingnek, hogy idén is helyet biztosított a
táborunk megrendezésére.
Mindenkinek kellemes nyarat, jó tréningezést kívánunk és várunk titeket szeretettel az őszi, 10. jubileumi kétnapos mantrailing szemináriumon!

A MAA csapata