Országos Mantrailing Tábor – 2022. július 20-24., Diósjenő

Országos Mantrailing Tábor – 2022. július 20-24., Diósjenő

Véget ért az évről-évre egyre nagyobb sikernek örvendő nyári mantrailing táborunk és ismét egy élményekben és feledhetetlen pillanatokban gazdag tábort hagytunk magunk mögött. Nem lehetünk elég hálásak mindezért Nektek, akik velünk tartottatok ez alatt az öt nap alatt, és végig hihetetlen lelkesedéssel vágtatok neki az előttetek álló feladatoknak kutyáitokkal.
2022-ben, a szívünkre hallgatva, visszatértünk Diósjenőre, Nógrád megyébe, ahová már annyi kellemes emlék köt mindannyiunkat a korábbi éveket visszaidézve.
Mantrailing táborunk népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a meghirdetést követően pár óra alatt telt be az összes hely és a várólista is hosszúra nőtt. Idén 45 fő, több, mint 40 kutyával regisztrált – közülük néhányan két kutyával -, illetve volt aki már-már törzsvendégként, volt aki első táborozóként jelentkezett.
Nagy öröm volt számunkra, hogy meghívásunkat elfogadva, több ezer km-t megtéve táborunk résztvevői között köszönthettünk külföldi vendégeket is, akik ezúttal Spanyolországból és Svájcból érkeztek hozzánk. A svájci mentőkutyás csapat képviseletében Kocsis Tünde és Roger Winterhalter, valamint szívünknek két igen kedves régi jóbarát, Mònica Díaz Trias és Ernest Capdevila az INBTI (InterNational Bloodhound Training Institute) instruktoraiként tiszteltek meg minket látogatásukkal.
A korábbi évek programjához hasonlóan, a gyakorlati foglalkozásokat csoportokra osztva kora reggel és az esti órákban tartottuk, Diósjenőn, illetve a környező települések városi és erdei terepein.

A tréningek során nagy hangsúlyt kaptak a Kocher-módszeren alapuló (TKM) ún. komponens gyakorlatok, ahol speciális szituációkkal ismertettük meg a kutyákat és kutyavezetőket, mint például az álcaháló alá rejtőzött személy jelzése, a szagkatlan kidolgozása, az autóból vagy épp töltényhüvelyről történő szagfelvételen alapuló nyomkövetés. Az egyik legizgalmasabb – és talán a legemlékezetesebb – feladat a tóparti nyomok kidolgozása volt, amely során egy csónakba szállt személyt kellett megkeresniük mantrailer párosainknak a tó túloldaláról újraindítva kutyáikat.

A mantrailing mellett, spanyol vendégeink kutyáinak köszönhetően, táborozóink betekintést nyerhettek a területkutató kutyákkal való munkába is.
A gyakorlati foglalkozások között sem hagytuk tétlen résztvevőinket. Ameddig kutyáik a boxukban, vagy épp az árnyékban elheveredve pihentek, avagy sza(g)kifejezéssel élve az aktív bevésődés állapotában voltak, délutánonként érdekes előadásokkal készültünk táborlakóinknak. A svájci mentőkutyás kollégák, illetve az INBTI instruktorai a mentőkutyázás rejtelmeibe és a mentőszervezetek világába kalauzolták el a közönségüket.

Mònica Díaz Trias és Ernest Capdevila INBTI instruktorok

Mivel a tréningeken a komponens feladatok kerültek előtérbe, azok elméleti hátterét is igyekeztünk szemléltetni, amelyről Habony Csaba, az MTC instruktora, az MAA önkéntese tartott előadást. A Travelling Dog Box képviselője, a kutyák autóban történő biztonságos elhelyezéséről és szállításáról tartott bemutatót, az általa gyártott egyedi, autóra szabott strapabíró boxokat az MAA önkéntesei is meleg szívvel ajánlják mindenkinek. Gránicz Csaba és Kocsis Gábor, a Mantrailing finomra hangolva és a Beszélgetések a Kutyámmal című, nemrég megjelent nagy sikernek örvendő könyvek szerzői könyvbemutatójukkal, személyes élményeiket megosztva tették még színesebbé az előadásokat.

A táborban – a nagy érdeklődésre való tekintettel – idén is biztosítottunk lehetőséget vizsgázásra, amelyre ezúttal 11 vállalkozó szellemű mantrailer jelentkezett, közülük 3-an teljesítettek sikeres A/1 szintű vizsgát:

Kocsis Tünde kutyavezető, Myra hívónevű, Német juhász fajtájú kutyájával,
Pekk László kutyavezető, Kapor hívónevű, Erdélyi kopó fajtájú kutyájával,
Horváth Krisztián kutyavezető, Buksi hívónevű, Labrador fajtájú kutyájával.

Az eredményes vizsgákhoz ezúton is gratulálunk!

Kocsis Tünde, Roger Winterhalter és Myra munkában

Reméljük, hogy a vizsganyomok kidolgozásakor szerzett tapasztalatok, illetve az értékelés során tett észrevételek hatékonyan segítik minden kutya-gazda páros felkészülését a következő, illetve magasabb szintű vizsgákra.
Ősszel újabb vizsganapot tartunk, amelyre várunk mindenkit szeretettel. Részletek hamarosan a Facebook oldalunkon, illetve hírlevelünkben olvashatóak.
A tréningek és a vizsga mellett más meglepetéssel is készültünk táborozóinknak. Péntek éjszaka ügyeleti csoportokat szerveztünk, akik Diósjenő egy-egy területére lettek beosztva, aznap éjjel ők voltak a riasztható mentőkutyás egységeink. Az ügyeletvezetők telefonja 9 órakor jelzett, 3 eltűnt személyről kaptak bejelentést. A feladat tehát adott volt, az eltűnt személyek felkutatása, az általuk hátrahagyott pólók begyűjtésével egy jelszó megfejtése.

Riasztás gyakorlat

Bár a csapatok az éles helyzetekhez hasonlóan kevés információval rendelkeztek, azonban szervezetten, saját maguk által kidolgozott stratégia szerint indultak a helyszínekre, ahol kezdetét vette az éjszakai „vadászat”. Természetesen mindez csupán játékból, a mentésre szoruló személyek ezúttal is önkénteseink voltak, akik izgatottan várták a megtalálás örömteli pillanatát. Akik tavalyi táborunkban részt vettek, előnyösebb helyzetben voltak, az ott tanultakat most hatékonyan építették be a kutatási taktikába. A mentőcsapatok fáradhatatlanul, elszántan, hatalmas lelkesedéssel és kitartással dolgoztak, ami meghozta eredményét, az öröm egy-egy póló és a keresett személy megtalálásakor fantasztikus élmény volt, természetesen nekünk is, akik megfigyelőként kísértük a csapatokat.
A tábor záró estéjén, jókedvűen de kissé talán fájó szívvel idéztük fel az elmúlt napok történéseit, tudván, hogy ez volt az utolsó közösen eltöltött napunk. Az oklevelek átadását követően, mentőcsapatainknak a megfeszített munka jutalmaként tortával kedveskedtünk.

Záróest

A Original Gastro Udvarnak hála, bográcsban főtt finomságok mellett és élő zene kíséretében várta mindenki a tombola húzás pillanatait. Legkisebb táborlakóink izgatottan nyúltak egymás után a színes cetlikért, és a nyeremények gyorsan gazdára találtak.

Támogatóinknak ezúton köszönjük a felajánlásaikat, amellyel hozzájárultak táborunk sikeres megrendezéséhez; az AlphaVet Kft. képviselője által hozott teljes értékű prémium Happy & Fit tápokat és konzerveket, a Dogtech különböző minőségi kutyás felszereléseit – labdákat, kiképző szoknyákat, jutalomfalat tartókat –.
A tombolából és támogatói pólók megvásárlásából befolyt összegből a Mantrailing Akadémia Alapítvány tevékenységét támogatták résztvevőink, lehetővé téve ezzel azt, hogy önkénteseink mentőkutyáikkal továbbra is aktívan segíthessék az eltűnt személyek felkutatását.

Hálásan köszönjük mindenkinek a támogatást és az adományokat!

Továbbá köszönetet mondunk a diósjenői kempingnek, hogy 2022-ben is helyet biztosított a táborunk megrendezésére.
Reméljük, hogy hasznos és tanulságos volt számotokra a tábor és hamarosan újra találkozunk a közeljövőben induló edzésprogramok, tematikus napok, szemináriumok valamelyikén. Addig is kellemes nyarat és eredményes tréningeket kívánunk!