Bemutatkoznak mentőkutyáink – Fickó

A nevem Fickó, a haveroknak csak egyszerűen Ficek. Nyolc éve születtem hivatásos vadásznál. A tesókkal minden buliban benne voltam, szüleim is példa értékűen gondoztak. Tizenegy hetesen egyszer csak megjelent egy fura simabőrű. Rám néző tekintete egyből megfogott és valami furcsa késztetést éreztem abban, hogy odafussak hozzá.

A többiek nem futottak velem, lemaradtak, de ez engem egyáltalán nem bizonytalanított el. A simabőrűhöz érve nagyot szippantottam a levegőbe. Éreztem, hogy a megszokott és általam nagyon is ismert szagok közül valami furcsa, idegen szaga van. Olyan helyről jöhetett ez a simabőrű ahol más kutyák is élhetnek vele. Azonnal vonzódni kezdtem ahhoz a varázslatos és egyben izgalmakkal teli új illatfelhőhöz és kifejezetten érdekelt az a simabőrű is, aki ezeket az illatokat idehozta nekem. Játszadoztunk az udvaron, aztán egyszer csak felemelt, kezet fogott a gazdimmal és berakott egy bádogdobozba, ami kisvártatva megindult velem. A nagy hirtelenségben még arra sem volt időm, hogy szóljak a tesóimnak siessenek mert lemaradnak erről a kalandról is. A zötykölődés közepette semmit nem láttam abból, hogy merre tart az utunk, csak az elsuhanó fák lombjai vetettek rám néha árnyékot. Egyszer csak a bádogdoboz hírtelen megállt és minden elhalkult. A simabőrű megmarkolt és cipelni kezdett a karjában egészen egy nagy fehér ház udvaráig. Itt lerakott a még nedves, élénkzöld pihe-puha fűre, majd nagyot füttyentett. Akkorát, hogy még a szomszédos ház faláról is visszaköszönt ez az éles hang. Kisvártatva két négylábú baktatott oda hozzánk és egyből szaglászni kezdtek engem. Szerintem egy picit már túlzásba vitték, még a hátsó lábaimat is megemelték az orrukkal. Kezdtem kényelmetlenül érezni magamat, ekkor a simabőrű odadünnyögött nekik valamit és láss csodát abbahagyták. Gondoltam ez egy nagyon izgalmas világ. A simabőrű tud beszélni velük és ők értik mind azt, amit ő mond. Egyből kiabáltam neki, hogy én is akarok tanulni ilyen trükköket, de szerintem az egészből semmit nem értett, mert elmosolyodott rajtam, a karjába vett, majd megmutatta nekem az új otthonomat, házamat és bement a nagy fehér házba.
Hát valahogy így kezdődött az ismerkedésem és pályafutásom a simabőrűvel, akit azóta elneveztem Gazdinak. Jó-jó mondhatjátok, hogy minek nevezek el egy simabőrűt külön, attól még ő simabőrű marad, de számomra ő valami megmagyarázhatatlan okból különlegessé vált. Olyan érzésem támad amikor minden reggel kijön hozzám, vagy amikor munkába indulunk, mintha mi mindig is összetartoztunk volna. Mintha beszélnünk sem kellene egymáshoz, – mert hogy azóta bizony én is megtanultam azt a beszédet vele, de meg ám – és így is értjük egymás gondolatait. Ez egy nagyon fantasztikus dolog, nem…. inkább azt mondanám, hogy varázslatos dolog. Egy olyan világ, amiben két élőlény a láthatatlan kapcsok által megérti egymást. Érzem, ha vidám, ha gondja van és azt is, ha szomorú. Én mindig a társa vagyok, egy olyan igaz társ, aki bohókásan játszik vele, bolondozik a kertben fel s alá futkorászva, provokálva mindig, hogy a játékot sose hagyjuk abba, mert az jó. Jó játszani, futni, szaladni és látni rajta a vidámságot, hogy ő is örül. De van, amikor látom, hogy szomorú. Ilyenkor mindig lekucorodom mellé és odabújok hozzá. Érzem a szívének dobbanását, azt ahogyan veszi a levegőt és ahogyan nagyot sóhajt néha. Ilyenkor az én szívem is picit együtt dobban vele. Megpróbálok közelebb férkőzni hozzá és ha tehetném belebújnék, hogy megvigasztaljam.

Hát valahogy így vagyok én a Gazdival. Ja, és majdnem elfelejtettem valamit, amit a többi simabőrű társa csak valami mantrailingként emleget. Szóval a Gazdim egészen pici korom óta tanít erre a dologra. Nem is kellett engem erre különösebben tanítania, hiszen úgy érzem, hogy már a kezdetek óta a véremben van. Annyira élvezem vele ezt a közös vadászatot, hogy az utóbbi időben néha azt figyeltem meg rajta, hogy ő jobban felpörög tőle, mint én. Ilyenkor azért furcsán nézek rá, azért engedtessék már meg, hogy ebben a szakmában én legyek a főnök.
Sok olyan bevetés van már a hátunk mögött amire büszke vagyok, de ezek mind eltörpülnek azon tény mellett, hogy mi igazi CSAPAT vagyunk!
Ebtársaim Csapatra és mantrailingre fel!
Fickó