Bemutatkoznak mentőkutyáink – Lunarin

Sziasztok, Lunarin vagyok drótszőrű német vizsla. 2017. októberében születtem, valahol egy vidéki menhelyen. Ki emlékszik már arra… A sorsom már a születésem napján eldőlt. Gazdim Évi meglátott a Futrinka Egyesület Vizsla mentő csoportjának posztjában, és tudta ÉN Vagyok A Kutya.

Innentől felgyorsultak az események és 9 hetesen együtt találtuk magunkat. Annyira egyedi vagyok, hogy Lunariból csak bizony egy van. Gazdi mindig azt mondja, Lunabol olyan sok van, a „rin”-el meg olyan „Hercegnős” vagyok. Kölyök korom óta mentőkutyának tanulok. 3 évig mantrailer személykövető tudásom csiszoltuk. Így már biztos, hogy nem vesznek el a gazdi kétlábú kölykei. Eddigi legnagyobb sikerem hogy 8 hónapos koromban, amikor feltörték a gazdám autóját, az autókilincsről szagot véve megtaláltam gazdim bokorban eldobott iratait. Hát mondanom sem kell szuper büszke voltam magamra. Egy hétig vigyázban közlekedtem és mindenki össze-vissza simogatott.
2020-tól pedig új kihívások elé nézek. Igazi pioneer leszek! Én leszek a csapatunk első területkutató kutyája. Most készülök a vizsgámra. Az egészben az a jó, hogy addig szelídítettem a gazdit amíg csak-csak befigyel a hétvégén 2-3 doboz olajos szardínia. Isteni! És a szőröm tökéletes tőle. Kicsit használom az orrom (ami amúgy is jár egész nap), futhatok az erdőben mezőn, és meg halat is kapok érte. Hát nem csodás?

Imádom az embereket, a hasam, és persze a szabadságot. Rohanást, futást. Természetesen az ősellenségem, mint minden tisztességes német fajta társnak, a macska. Nem is értem miért tartanak az emberek macskát. Gazdi folyton pöröl velem amikor „vizsláskodom”. De szerintem akkor is jó buli. Emberek nem értik ezt. Persze ha munka van, akkor a feladatra koncentrálok, de azért egy kis „vizsla nézését” akkor is kell adni a cirmosoknak. Mégse mehetek el mellettük mintha ott se lennék. Mit szólnának az Ősök.