Jótékonysági mantrailing tréning

Jótékonysági mantrailing tréning

Alapítványunk három olyan támogatójával tréningeztünk, akik a Licitre fel, hogy segíthessünk! Facebook csoportunkban licitáltak 3-3 mantrailing tréning alkalomra és megnyerték az adott licitet. A befolyt összeget az alapítvány az éles riasztások finanszírozására fordítja, támogatóinkat pedig megkérdeztük a tréningeken szerzett tapasztalataikról.
Fazekas Tibor önkéntesünk – aki időközben már egy másik mentőkutyás csapatot erősít – kezdeményezte alapítványunk támogatásának ezt a formáját edzés lehetőségek felajánlásával. Ezúton is köszönjük neki!
Andi kutyájával, a Bonnie nevű beagle-lel mantrailingezik, azért döntött a licitálás és a Mantrailing Akadémia Alapítvány támogatása mellett, mert fontosnak tartja az alapítvány munkáját, az eltűnt emberek keresését, és a támogatás mellett maga is tanulhatott.

„Érdekes, tanulságos” volt számára a három tréning Gránicz Csabával, alapítványunk elnökével. A közös munka során a helyes pórázkezelés, a nemkívánt viselkedés munka közbeni tiltása is fókuszba került, és a felületről – padról – indítás is új gyakorlat volt számukra. Ösztönerős kopójának Andi nem is tudna elképzelni ennél jobb, hasznosabb tevékenységet, mint a mantrailing. „Itt végre mehet elöl, szagolhat és húzhatja a pórázt!”
Krisztina egy Facebook bejegyzésben találkozott először a mantrailinggel, utánaolvasott, majd belevágott a licitálásba Mézes Pál, szombathelyi önkéntesünk felajánlására. Kiváncsi lett, mentett keverék kutyája, Dorda mire lehet képes ezen a téren. „Dorda nagyon gyorsan ráérzett” a feladatra, és „látszott rajta, hogy élvezi”. A segítő, remek légkörben zajló tréningeknek még lesz folytatása.

Tamás régi sportkutyás, Iorek nevű malinois-ja számos BH, IPO, obedience vizsgán és versenyen bizonyított, de ma már visszavonult, nem terheli versenyzéssel. Hernyák Aurél önkéntesünk felajánlására azért licitált, mert támogatni szerette volna ezt az „elhivatott mentőkutyás csapatot”. Sportkutyásként mindig nagy elvárást támasztott a kutyájával szemben, most ennek oldására próbálta ki Iorekkel a mantrailinget. A jó ösztönű, megfeleni vágyó mali nyomkövető múltjára támaszkodva keres, egyre lazábban, lendületesen és lelkesen dolgozik, akár olyan rendkívüli hidegben is, mint a harmadik alkalommal.

A kezdeményezés sikerére való tekintettel hamarosan újabb hasonló lehetőségekkel jelentkezünk majd a Licitre fel, hogy segíthessünk! Facebook csoportunkban. Köszönjük az érdeklődést és az önzetlen támogatásotokat!