Nemzetközi Mantrailing Tábor, 2023. július 5-9., Neszmély
Az elmúlt évek élményekkel teli és sikeres mantrailing táborainak hangulatát visszaidézve, idén újult erővel és persze óriási lelkesedéssel vágtunk bele a 2023. évi tábor szervezésébe.
A tábor évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend, minden alkalommal rekord idő alatt telnek be a helyek. Többek között ez ihletett minket arra, hogy idén nagyobb létszámmal és ehhez igazodva nagyobb oktatói gárdával várjuk a mantrailing szerelmeseit. A korábbi évekénél merészebb álmokat szövögettünk, célunk az volt, hogy minden tekintetben az eddigi legnagyobb nemzetközi mantrailinges rendezvényt valósíthassuk meg. Az új év, új álom, természetesen újabb kihívásokkal szembesített minket, így már januárban gőzerővel zajlott a szervezés. A meghirdetett helyek most is villámgyorsan, egy délelőtt alatt beteltek és még ezután is hatalmas volt az érdeklődés a felszabaduló helyek iránt.
A résztvevők között örömmel üdvözöltük a Tatabányai 4×4 Terepjárós, Polgári Védelmi és Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkéntesét is, aktívan dolgozó mantrailinges kutyájával.
Bár a diósjenői kemping nagyon szívünkhöz nőtt, azonban most az élet úgy hozta, új helyszín után kellett kutatnunk. Így bukkantunk rá a festői szépségű Gerecse hegyvidékére és a tábornak végül otthont adó hangulatos kis duna-parti településre, Neszmélyre. A kánikula szerencsésen elkerült minket, de a nyári melegben felüdülés volt a kutyák számára a tréningek között megmártózni a Duna nyugodt és kellemesen hűs vizű mellékágában.
Az idei évben is különböző európai országok sokéves szakmai tapasztalattal rendelkező és szakterületükön nemzetközileg is elismert hivatásos, illetve civil mentőkutyásait hívtuk meg és kértük fel csoportvezetésre. Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy most minden eddiginél nagyobb létszámban tudtak külföldi kiképzők részt venni öt napos rendezvényünkön. Örömmel töltött el minket, hogy ezúttal is elfogadta meghívásunk Monica Díaz Trias és Ernest Capdevila hivatásos kutyavezető, akik Spanyolországból érkeztek hozzánk, az INBTI instruktoraiként, szinte már családtagként. Első ízben üdvözölhettük táborunkban Birgit Neuwirth, valamint Bernhard Stummer szintén hivatásos kutyavezetőket, INBTI instruktorokat, továbbá Horst Konrad INBTI instruktor asszisztenst. Ők Ausztriából látogattak el hozzánk. A nemzetközi oktató gárdát képviselte továbbá Juríj Aleksandrov, hivatásos kutyavezető, INBTI instruktor, aki Litvániából csatlakozott rendezvényünkhöz.
A 6 nemzetközi oktató mellett 6 hazai instruktor vezetett továbbá csoportot, akik az MTC és MAA színeiben képviseltették magukat; Gránicz Csaba és Habony Csaba, hivatásos kutyavezetők, akik az INBTI magyarországi instruktorai is egyben, továbbá Kollár Beáta, aki az INBTI instruktor asszisztense, valamint Hernyák Aurél, Mézes Pál és Nagy László Zsigmond.
Instruktoraink munkáját segítették az MAA civil önkéntesei, kutyavezetői; Dávidházy Tímea, Mézesné Szabó Katalin, Szakál Gyöngyvér, Simon Tibor és Pekk László.
A tábor méltán kaphatta meg idén is a nemzetközi jelzőt; hazánkkal együtt 7 európai ország képviseltette magát az eseményen és a résztvevők között is szép számban üdvözölhettünk külföldi hivatásos- és mentőkutya vezetőket, akik Ausztriából, Litvániából, Lettországból és Franciaországból utaztak Magyarországra.
Így ezúttal 12 csoporttal vette kezdetét 2023. évi mantrailing táborunk.
A leginkább várt program természetesen a délelőtti és délutáni tréningek voltak, ahol kutya gazda párosaink izgatottan készültek az újabb és újabb helyszínekre és az előttük álló, illetve fektetett nyomokra.
A résztvevőknek lehetőséget biztosítottunk arra, hogy több instruktor iránymutatása mellett is dolgozhassanak kutyáikkal, így megismerkedhettek különböző, alapvetően a Kocher-Módszeren (TKM) alapuló szituációs gyakorlattal, fejleszthették kutyáik nyomkövetési képességét és tudásukat.
Megtekinthették emellett a külföldi hivatásos szakemberek munkáit is, ami szintén kitűnő alkalmat nyújtott a tapasztalatcserére. A változatos feladatok elméleti kérdések megvitatására is ösztönzőleg hatottak, többek között a szagok terjedéséről, a motivációról, a jutalmazásról, a kommunikáció fontosságáról.
A tábori programokat Bernhard Stummer, Monica Díaz Trias, Ernest Capdevila, valamint Juríj Aleksandrov magával ragadó előadásai tették még színesebbé, az éles bevetések során szerzett tapasztalataik és nem mindennapi esetek megosztásával.
Pénteki vizsganapunkon 15-n mérettették meg magukat a MAA „A” kategória, vagyis a kedvtelésből tartott kutyás vizsgájának valamely szintjén. Közülük 4-n teljesítettek sikeres „A” kategóriás vizsgát:
Búzás Csilla kutyavezető, Artie hívójelű, Weimari vizsla fajtájú kutyájával A/1 szinten,
Czeglédi Ágnes kutyavezető, Astor hívójelű, Hannoveri véreb fajtájú kutyájával A/1 szinten,
Liudmila Tsivileva kutyavezető, Laura hívójelű, Labrador fajtájú kutyájával A/1 szinten,
Lukács Zoltán kutyavezető, Zora hívójelű, Kuvasz fajtájú kutyájával A/2 szinten.
Az eredményes vizsgákhoz ezúton is gratulálunk és egyben köszönetünket fejezzük ki azoknak, akik vállalták a nyomfektető szerepét, segítve ezzel a vizsgák lebonyolítását!
Péntek délután újabb szervezés vette kezdetét, csoportjaink most azonban az esti riasztási gyakorlatra készültek minden erejüket és tudásukat bevetve.
Azok, akik tavaly már részt vettek játékunkon, hetek óta készültek az esti bevetésre, és osztották meg tapasztalataikat az újonnan érkezett kutya-gazda párosokkal. A szimulált riasztás során a csoportoknak mantrailinges kutyáik segítségével, egy csapatként kellett felkutatniuk egy a késő délutáni órákban eltűnt személyt, aki a nyomán 4 személyes tárgyat hagyott hátra. A játék részeként a tárgyak megtalálásával a csapatok egy rejtvényt is megoldhattak és ahogy az elmúlt években, most is a leghatékonyabban együttműködő csapat juthatott el leggyorsabban az eltűnt személyhez, összegyűjtve valamennyi tárgyat.
Az instruktorok a gyakorlat során megfigyelőként kísérték a csapatokat, azonban velük együtt hatalmas ovációval fogadták egy-egy tárgy és a nyom végén az eltűnt személy találatát. Valamennyi csapat sikeresen teljesítette a feladatot és jóízűen fogyasztották el a jutalmul kapott tortát.
Az utolsó közösen eltöltött estén Gránicz-Plavecz Katalin látta el vacsorával a mintegy 100 fős tábort, majd egy rövid bemutató keretében ismerkedhettek meg résztvevőink a Travelling Dog boxokkal, a kutya szabályos és biztonságos szállítását lehetővé tévő szállítóboxokkal. Az este hátralévő részében, hagyományainkat követve került sor a vizsgaoklevelek átadására és a tombolára. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani támogatóinknak: az AlphaVet Kft. Happy & Fit táppal, konzervekkel, és csakúgy, mint a Dogtech cég, kutyás felszerelésekkel járultak hozzá a tombolán kisorsolható ajándékokhoz.
A tombolából befolyt adományokkal, valamint a támogatói pólók megvételével a Mantrailing Akadémia Alapítvány tevékenységét lehetett támogatni, lehetővé téve ezzel azt, hogy önkénteseink mantrailinges mentőkutyák képzésével továbbra is aktívan közreműködhessenek eltűnt személyek felkutatásában.
Külön köszönjük továbbá Rácz Aurél felajánlását, hogy saját gyártású támogatói pólóival ő is hozzájárult Alapítványunk támogatásához.
Mindenkinek hálás szívvel köszönjük az adományokat!
A tábor utolsó napja sem telhetett pihenéssel, a kora reggeli órákban még egy utolsó tréningre minden csoport összejött, és közösen, egy csapatként dolgozták ki az utolsó előttük álló nyomot. A tábort záró ceremónián külföldi vendégeinkkel közösen, névre szóló emléklappal búcsúztunk tőletek és az elmúlt napoktól. Ilyenkor mindannyiunk számára a legnehezebb pillanat az elköszönés, de ugyanakkor rengeteg élménnyel és emlékkel a szívünkben indulhatunk haza.
Elkészült azóta rövid, hangulatidéző kisfilmünk is a táborról, Jancsó László mantrailerünknek köszönhetően:
Magunk se hittük volna, de hála nektek, Európa egyik legnagyobb nemzetközi mantrailing rendezvényét sikerült közös erővel megvalósítanunk.
Idei táborunk létrejöttében sokaknak tartozunk köszönettel, szeretnénk most róluk is említést tenni.
Az angol, német, orosz tolmácsainknak ezúton is köszönjük fáradhatatlan és kitartó munkáját, nélkülük nem tudtuk volna ilyen gördülékenyen lebonyolítani a programokat.
Köszönet illeti meg Plavecz Sárát és Kollár Beátát, akik a háttérben fáradoztak azért, hogy minden gördülékenyen menjen.
Külön szeretnénk köszönetet mondani Csonka Péternek, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi Tájegységvezetőjének, a tréningezésre alkalmas külterületi, erdős helyszínek kiválasztásában nyújtott segítségéért és a szükséges engedélyek beszerzésében való közreműködéséért.
Köszönjük a Budapest Erdőgazdaság Zrt. Süttő Erdészeti Igazgatóságának és a Természetvédelmi Hatóság munkatársainak, hogy engedélyezték számunkra a védett természeti területek és utak igénybevételét, továbbá a Foodbox Kft. munkatársainak, hogy lehetővé tették a vértesszőlősi telephelyük használatát, mantrailinges kutyáink képzését biztosítva ezzel.
Nem utolsósorban pedig köszönetünket fejezzük ki az Éden Camping-nek, és az ott dolgozóknak, hogy helyet biztosítottak a táborunk megrendezésére és segítették a programjaink zökkentőmentes lebonyolítását.
Köszönjük nektek azt a rengeteg pozitív és szívhez szóló messenger üzenetet, e-mailt, facebook posztot, amelyben a tábori élményeitekről írtatok. Bár már egy hónap eltelt, de még a napokban is kaptunk elismerő szavakban gazdag e-mailt arról az öt napról. Rengetegen, köztük külföldiek is, már most jelezték részvételüket a jövő évi táborban. Örömmel tölt el minket, hogy a meghívott instruktoraink annyira jó benyomást tettek rátok, hogy sokan tervezitek a részvételt a közeljövőben megrendezésre kerülő külföldi INBTI szeminárium valamelyikén, a viszontlátás reményében.
Ezek után nyugodt szívvel mondjuk, jövőre, veletek, ugyanitt…