Szimat…

A koronavírus-járvány és a korlátozó intézkedések hatására, alkalmazkodva a kialakult helyzethez, megváltoztak a tréningezési szokások. A megszokott, csoportos foglalkozások helyett sokan kényszerülnek arra, hogy szűk családi körben, családtagjainkkal, vagy szélsőséges esetben mindig ugyanazzal az egy személlyel tréningezzenek heteken, hónapokon át. Ez a kényszer szülte megoldás azonban érdekes tapasztalatokkal is szolgált számunkra.

Az egyik, talán legszembetűnőbb következmény az lett, hogy egy idő után a kutya szagfelvétele felületessé vált, sőt, mondhatni teljesen érdektelen lett a szagminta iránt. A szimat vezényszó kiadásakor fejét elfordítva, testével kihátrálva szinte tiltakozott a bemutatott szagminta ellen (ami az esetek nagy többségében egy zacskóba elhelyezett zsebkendő, vagy ruhadarab), ugyanakkor izgatottan, türelmetlenül várta az indítást.
Ez általában két dolgot válthat ki a kutyavezetőkből. Az egyik, hogy könnyen beleeshetünk abba a hibába, hogy könnyelműen elkapkodjuk a szagadás mozzanatát – és ezzel magát az indítást is -, épp csak hogy meglóbáljuk a szagmintát és közben azt sem figyeljük, egyáltalán a kutya észlelte-e a mozdulatunkat és a hozzá kapcsolódó vezényszót.
A másik az elbizonytalanodás, a fejben megfogalmazódó kérdések; miért nem szagol rá a kutyám a szagmintára, amikor eddig ezt olyan szépen megtette? Vajon képes volt így felvenni a követendő szagot, vagy mutassam meg még egyszer? Miközben a válaszokat keresi magában a gazdi, az idő gyorsan telik, a kutyában (is) nő a feszültség, érzi a gazdiban a határozatlanságot, egyre frusztráltabb lesz. A kutyavezető bizonytalanságát ellensúlyozva, mintegy végső megoldásként amellett dönt, hogy újra kiadja a szimat parancsot, majd a szagmintát tartalmazó zacskót egy erőteljes mozdulattal a kutya orrára, vagy a fejére húzza, növelve ezzel tréningről-tréningre a kutya ellenérzését a szagmintával kapcsolatban.
Ilyenkor az első lépés, ha bármi változást észlelünk a kutya viselkedésében, akkor először mindig tegyük fel magunknak a kérdést; mi változott? Én változtattam a rituálén vagy valamely körülmény változott?
A kutya több okból kifolyólag veszítheti el érdeklődését a szagminta iránt, és emellett az sem mindegy, hogy milyen állapotban van, készen áll-e a feladatra, motivált-e. Ennek tisztázása segíthet minket a válaszok megtalálásában.
Jelen esetben a tréningek során kutyánkban rögzült, hogy mindig ugyanannak a személynek a nyomát kell követni, aki ráadásul családtag, így gyakorlatilag a kutya már a rituálét megelőzően tudja, kit fogunk keresni és családtag révén a motiváció is adott. Ezért nem is tanúsít különösebb figyelmet a szagminta iránt.
A szagfelvétel azonban az indítás és az egész nyomkidolgozás szempontjából az egyik legkritikusabb pont, így ha az nem tudatos és egyértelmű mind a kutya, mind a vezetője számára, akkor nem leszünk képesek egyértelműen megítélni, kutyánk képes volt-e beazonosítani a szagmintához tartozó nyomot és ennek hiányában nehezen fogjuk tudni értelmezni kutyánk jelzéseit. Hosszú távon tehát mind a szagfelvétel elkapkodása, illetve kutyánk szagmintával szemben tanúsított fokozódó ellenállása negatív hatással lesz az indításra és így a nyomkidolgozásra.
Felmerül tehát a kérdés, hogy mivel tehetjük érdekesebbé kutyánk számára a szagfelvételt, hogyan érhetjük el, hogy az minden indítás előtt tudatos, vezényszóhoz társított mégis belső indíttatásból eredő cselekedet legyen a kutya számára?
Fontos kihangsúlyozni, hogy semmi esetre se alkalmazzunk kényszert a szimat parancs kiadásakor, nem szükséges a zacskót a kutya fejére húzni, ráadásul minél erőszakosabban toljuk a képébe, annál inkább ellenáll majd, és végül ezzel csak negatív élményt társítunk a szagmintához kötődően. A szagmintát elegendő a kutyánk orra elé tartani és úgy kiadni a szimat vezényszót. Érdemes már a kiképzés elején segíteni kutyánknak ebben azzal a mozdulatsorral, amelyet a Kevin J. Kocher által írt „Mantrailinges kutya képzése hatékonyan” című könyvben is olvashatunk; a két oldalról ujjaink közé fogott nyitott zacskót tartsuk egyszerűen kutyánk orra elé, hogy közben tenyerünket a kutya pofájának két oldalán finoman megtámasztjuk. Hangsúlyozom, a zacskót a kutya orra elé tartjuk, nem ráhúzzuk, ezzel egyrészt kontrolláljuk a kutya fejének mozgását, másrészt biztosak lehetünk a szagfelvétel sikerességében.

Ha kutyánk nem akar beleszagolni a zacskóba, az is egy módszer, ha kifordítjuk azt a benne lévő szagmintával, így közvetlenül az adott tárgyra tud rászagolni a kutya. A szagadás mechanizmusmát variálhatjuk azáltal, hogy egyszerűen elhúzzuk a kutya orra előtt a szagmintát, hisz a mozgásban lévő tárgy könnyebben felkelti a kutya érdeklődését.

A figyelemfelkeltés másik kulcsa a szagminta változtatása. Ahogy a nyomvonalak kialakítására, illetve a terep adottságaira, úgy a szagmintára is érvényes, legyünk kreatívak. A változatosság segít fenntartani a kutya érdeklődését, és ezáltal biztosíthatjuk, hogy a szagfelvétel is megőrizze elsődleges, alapvető funkcióját.
Szagmintaként használhatunk bármilyen személyes tárgyat, amellyel a bújó érintkezett. Legyen az például egy ruhadarab, kulcscsomó, mobiltelefon, igazolványtok, bankjegy vagy érme. Kezdő kutyáknál nagyban segíthetjük a szagfelvételt, ha nagyobb méretű szaghordozót használunk, például egy pulóvert, ami vonzza a kutya tekintetét és, ezáltal ösztönösen érdeklődik az előtte földön heverő tárgy iránt, így szinte magától szagol rá.

A tárgyak mellett érdemes kihasználni a különböző tereptárgyak nyújtotta lehetőségeket is, és különböző felületekről indítani a kutyát. Ez lehet például egy pad, oszlop, kilincs, kerítés, autóülés, ablakpárkány, stb. Ehhez azonban kutyánkkal meg kell ismertetnünk az irányított szagfelvétel technikáját. A Kocher módszer részét képező ún. „célra irányító utasítás” lényege, hogy a kutya figyelmét arra az adott pontra fókuszáljuk, ahonnan a szagot fel szeretnénk vetetni vele.

Annak érdekében, hogy ez a fajta szagfelvétel minél gördülékenyebben menjen, érdemes a célra irányításra külön, mantrailingen kívül felkészíteni a kutyát. A lényege, hogy jutalomfalattal a kezünkben megvezetjük a kutyát, rámutatva egy adott pontra és amikor a kutya odafordítja a fejét, megkapja a jutalomfalatot. Pár gyakorlat elég csupán ennek felépítéséhez és azt követően kutyánk már jutalomfalat nélkül is követi majd kezünket. Tanításkor használhatjuk hozzá például a „mi ez” vagy „nézd meg” szavakat, amelyet majd a mantrailingben felvált a szimat parancs.

A szagminták kapcsán érdemes pár szót ejteni a tárgyak ún. szagmegkötő képességéről, vagyis, hogy a szaghordozóként használt felület milyen tulajdonságokkal rendelkezik. Általánosságban igaz, hogy a legjobb szagmegkötő képességgel a porózusabb, puha, textil alapú anyagok rendelkeznek. Valamelyest gyengébb képességekkel bírnak a fa eredetű anyagok és a legrosszabb tulajdonsággal a keményebb, fém rendelkezik. Bár tapasztalataink szerint ennek a nyomkidolgozás szempontjából nincs akkora relevanciája, a kutya ugyanúgy képes egy pénzérméről azonosítani a követendő szagnyomot, mint egy kesztyűről például, de mindenképp érdemes figyelembe venni és variálni a különböző anyagú tárgyakat a szagmintaként való alkalmazásukkor.

Szerző: Kollár Beáta