A nyomkövetés kutatásának története (11)

A holland nyomkövető szakember, Ruud Haak írása érdekes kutatási eredményeket oszt meg arról, hogyan és milyen gyorsan képesek meghatározni a képzett kutyák egy adott nyom haladási irányát.

—

A nyomkövetés kutatásának története (11)

Egy fontos kutatás, aminek nem szabad feledésbe merülnie! És saját maguk is kipróbálhatják…

Aud Thesen tesztjei
1993-ban Aud Thesen, ]ohan B. Steen és Kjell B. Doving, a norvégiai Oslói Egyetem munkatársai publikáltak egy tanulmányt a kutya nyom haladási irány-meghatározó képességéről. A nyomirány felismerésének képessége létfontosságú a ragadozó állatok számára, és számos modern kutyafajtában megmaradt. E képesség tanulmányozásához négy kiképzett német juhász nyomkövető kutyát szereltek fel fejmikrofonokkal, amelyek a szimattevékenységet továbbították.
A kutyákat minden vizsgálat során a kiképzőik vezették. A tesztekre 1990 májusától októberig dél és délután 3 óra között került sor egy Oslo melletti repülőtéren. A teszteket száraz talajfelületen, száraz, szélcsendes, kellemes hőmérsékletű (15-20 ºC) napokon végezték. Egy héttel a tesztek megkezdése előtt egy 10 x 4 négyzetből álló, egyenként 2 m x 2 m-es rácsot festettek a talajra. Minden kutyát videómegfigyelésnek vetettek alá, miután derékszögben rávezették őket egy olyan nyomra, ahol az egyes lábnyomok helyzete ismert volt.

A próba úgy kezdődött, hogy a lábnál ült a nyomvonal közepétől körülbelül öt méterre, arra merőleges irányban. Amikor a kutya parancsot kapott a nyomkövetésre, egyenesen előre ment, ahogyan arra kiképezték, miközben a talajhoz közel szaglászott. Amikor megtalálta a nyomot, a kutya vagy jobbra, vagy balra fordult.
A kutya viselkedésében három fázist lehetett felismerni: (1) egy kezdeti keresési fázist, amely során a kutya megpróbálta megtalálni a nyomot, (2) egy döntési fázist, amely során megpróbálta meghatározni a nyom irányát, és (3) egy nyomkövetési fázist, amelyben követte a nyomot.
A 20 perces, füvön, illetve a három perces, betonon lévő nyomokon végzett tíz teszt során a kutyák mindig a helyes irányba, azaz a nyomvonal haladási irányába követték a nyomot. A kutyák azonban nem mindig fordultak a helyes irányba, amikor először megtalálták a nyomszárat. Ha a kezdeti irány rossz volt, a kutyák hirtelen megfordultak és az ellenkező irányba mentek.

A döntési fázisban a kutyák fele akkora sebességgel mozogtak, és háromszor olyan hosszan szagoltak egy adott szakaszt, mint a másik két fázisban. Miután megtalálták az irányt, gyorsabban mozogtak, ami arra utal, hogy a nyom követése (a harmadik fázis) egyszerűbb feladat, mint az irány meghatározása. Úgy tűnik tehát, hogy a döntési fázis a legnehezebb; emberi szempontból mindenképpen ez a legmeggyőzőbb.

A kutyáknak három-öt másodperc alatt mindössze két-öt lábnyomot kellett kiszagolniuk ahhoz, hogy eldöntsék, milyen irányban fektették le a nyomot, függetlenül attól, hogy fűben vagy betonon volt-e (más kutyáknak más körülmények között több lépésnyi nyomra lehet szükségük).

Feltételezhető, hogy a kutyák a nyomvonal irányát a nyomfektető által hátrahagyott anyagok koncentrációjában érzékelt különbségek érzékelésével határozzák meg. Ez azt jelenti, hogy egyes tesztek során a kutyáknak meg kellett állapítaniuk a levegőben lévő szag koncentrációjának különbségét két egymást követő, egymástól egy másodperc különbséggel, három vagy húsz perccel korábban keletkezett lábnyom felett.

Ezt a norvég tesztet 2005-ben Peter G. Hepper és Deborah L. Wells, a belfasti Queens Egyetem munkatársai megerősítették. Tanulmányukban azt vizsgálták, hogy a kutyáknak egy ember által hagyott szagnyomból mennyi szag által hordozott információra van szükségük az irány meghatározásához. Hat, iránymeghatározásra képes kutyát vizsgáltak 21 egyedi szőnyegnégyzetre fektetett, 21 lábnyomot tartalmazó nyomszáron, négyzetenként egy lábnyommal, amelyet mindig ugyanaz a személy fektetett, ugyanabban a cipőben.

A nyomra merőlegesen, annak közepére rávezetett kutyák a véletlennél jobban meg tudták határozni az irányt. A kutyák nem tudták meghatározni az irányt, amikor a lépések sorrendjét a szőnyegnégyzetek sorrendjének átrendezésével megkeverték, véletlenszerűvé tették. Amikor az egyéni szagjelllemzőt eltávolították, de a talajsérülést meghagyták, a kutyák nem tudták meghatározni az irányt, ami azt jelzi, hogy azok az egyén szagát használták az irány meghatározásához.

Az utolsó kísérletben a kutya számára elérhetővé tett nyomok lábnyom-számát 21-ről 11-re csökkentették, majd 9, 7, 5 és végül 3 lábnyom maradt. A kutyák 5 lábnyomból képesek voltak meghatározni az irányt, de 3-ból már nem. Kiszámították, hogy körülbelül 1-2 másodpercbe telik, amíg a lábnyomokban található szaginformáció megváltozik annyira, hogy az a kutyák által az irány meghatározásához felhasználható, megkülönböztethető információt nyújtson. Ez összhangban van az Aud Thesen és munkatársai által 1993-ban végzett vizsgálatokkal.

Egy ember számára ez a teljesítmény irreálisnak tűnhet. A kutya azon képessége, hogy ennyi idő alatt meghatározza a nyomvonal irányát, a levegőből vett minta pontos elemzésére és az emberi szaganyagokra való figyelemre méltó érzékenységére támaszkodik. Ahogy Walter Neuhaus professzor már 1953-ban megírta, a kutya érzékelési küszöbe a zsírsavakra, amelyek az emberi bőrváladékok fontos összetevői, százmilliószor alacsonyabb lehet, mint az emberé!
Mindezek a sikeres kísérletek, akárcsak a nyomkövető kutyákkal végzett, emberi szagokat vizsgáló kísérletek, olyan megközelítést alkalmaztak, amely megoldotta a korábbi kísérletek által felvetett kérdéseket. Kár azonban, hogy sok mai kiképző, oktató, sőt bíró sem ismeri (vagy figyelmen kívül hagyja) mindezen fontos nyomkövető kísérletek értékes és nagyon hasznos eredményeit. Ezek ismerete óriási mértékben növelné nyomkövető és kereső kutyáink általános minőségét, mind a sportban, mind a hivatásos szolgálati kutyáknál!

—

Dr. Resi Gerritsen and Ruud Haak, K9 Professional Tracking: A complete manual for theory and training

https://www.dogtrainingpress.com/books/k9-professional-tracking-2nd-ed

Thesen, A. et al. (1993). Behaviour of Dogs during Olfactory Tracking. Journal of Experimental Biology, 180, 247-251.
Hepper, P.G. and Wells, D.L. (2005). How Many Footsteps Do Dogs Need to Determine the Direction of an Odour Trail? Chem. Senses 30: 291–298, 2005