UTUNK A 100. RIASZTÁSIG

A 2020. november 24-én egy idős, 80 év körüli néni eltűnése miatt kérték csapatunk mentőkutyás segítségét, ám ez a riasztás más miatt is különleges számunkra. Azon az éjszakán 100. alkalommal indultunk útnak mentőkutyáinkkal, hogy segítsük egy eltűnt személy felkutatását. A 100. riasztásunk, bár jubileuminak tekinthetnék, mégsem ad okot az ünneplésre, hisz tudjuk, ez az eset is – akárcsak a többi – első pillanatban ugyanúgy magában hordozta a tragédia lehetőségét. Ez a segélykérő hívás, és a többi, korábban hozzánk, illetve más mentőkutyás szervezethez beérkezett nagyszámú riasztás is bizonyítja, nagy szükség van a munkánkra.
Az eset ezúttal szerencsésen végződött, de akkor éjszaka ez a 80 éves néni, aki csak fát indult gyűjteni a fagyos erdőbe, azon az estén ő is egy volt, az eltűnt, ismeretlen helyen lévő személyek sorában. Sokan vannak. A rendőrség honlapján elérhető adatok szerint, 2020. november 25-én 2353 fő szerepelt a nyilvántartásukban eltűntként.
A 100. bevetésünk kapcsán ezért, az ünneplés helyett, talán kissé rendhagyó módon, úgy gondoltunk, legyen most a főszerep a múltidézésé. Felelevenítenénk pár emlékezetes pillanatot, bemutatnánk az alapítvány életének legfontosabb mérföldköveit és megosztanánk a csapatunk életéből néhány igazán örömteli vagy épp szomorú emléket, hogy lássátok, nem múlnak el nyomtalanul ezek az évek.

A kezdetek…
Sokszor kérdezik tőlünk, hogyan kezdődött? Már majdnem tíz éve annak, hogy egy rendőrkutyákról szóló amerikai dokumentumfilmben elhangzott egy addig hazánkban ismeretlen fogalom, a „mantrailing”. A mantrailing szemlélete teljesen új megvilágításba helyezte mindazt, amit addig a nyomkövetés jelentett és ez a szolgálati kutya kiképzés terén mutatkozott meg először. A rendőrség két hivatásos kutyavezetője s egyben kiképzője, Gránicz Csaba és kollégája Habony Csaba, továbbá – a civil kutyás ismeretségi körükből – Bánszki András alapította meg a Budapesti Mantrailing Akadémia Facebook csoportot. Külföldi kiképzőknél tett látogatásokkal kutatni kezdték a mantrailing módszerét és az évek alatt megszerzett tudást a saját, illetve szolgálati kutyájukkal való munkába építették be. Négylábú társaik, Fritz, Tanus és Jetro orra vezetett be minket a személykövetés eme új módjának rejtelmeibe.

Sajnos Fritz és Tanus már nincs velünk, de a közös munka révén megszerzett tapasztalat, a közösen átélt megannyi élmény az azóta kiképzés alatt álló kutyákkal való munkában él tovább. Ezzel a pár sorral most rájuk is emlékezünk.

A rendőrség e két úttörő kutyájának nyomdokába léphetett Fickó, valamint Derrick, akik a mai napig képviselik a szolgálati vonalon a mantrailinget.
Idővel a mantrailingben rejlő lehetőségek túlmutattak a rendőrségi munkán, és felmerült a mantrailing civil területen történő alkalmazásának ötlete, egy mentőkutyás csapat létrehozásának gondolata.

Ekkor csatlakozott ehhez a maroknyi kis csoporthoz, szintén a civil kutyás ismeretségből Janovszky Gergely, Zuvan-nal.

A mentőkutyás társadalom hivatalosan is aktív részesévé akkor válhattunk, amikor lehetőséget kaptunk a Veszprém Megyei Kutató-Mentő Szolgálattól, hogy tagszervezetként csatlakozhassunk, életre keltve ezzel egy régóta dédelgetett álmot.
2016-ban végre sikerült teljesíteni a jogi feltételeket és ezzel lehetőségünk nyílt, hogy saját, önálló szervezetként működhessünk tovább. Immáron hivatalos formában, Mantrailing Akadémia Alapítvány néven végezzük tevékenységünk azóta is.

INBTI
Elméleti és gyakorlati tudásunk elmélyítésében jelentős szerepe volt az INBTI (InterNational Bloodhound Training Institute) nemzetközi szervezetének, amelynek elsődleges célja, hogy megfelelő tréninget biztosítson szolgálati és mentőkutyás egységeknek mantrailing, területkutatás és hullakeresés területén. Rengeteg tapasztalattal gazdagodtunk az általuk megrendezett szemináriumokon, ahol olyan országok mentőkutyás és rendőrségi kutyakiképzőitől tanulhattunk, akik már több éve eredményesen alkalmazzák bevetéseik során a nyomkövetés eme változatát. Nagy megtiszteltetés volt számunkra, amikor munkánk addigi elismeréseként több kutyavezetőnk, hazánkat képviselve nemzetközi instruktorként csatlakozhattak az INBTI szervezetéhez.
Alapító tagjaink azon szerencsések közé tartoztak, akiknek még lehetőségük volt együtt dolgozni az INBTI akkori elnökével, a Kocher módszer megalkotójával, Kevin John Kocherrrel, aki nemcsak tudásával, hanem személyiségével is tanított mindannyiunkat. 2017-ben bekövetkezett halála megrendítette az egész mantrailinges társadalmat világszerte. Emlékét megőrizzük, szellemiségét tovább visszük, hisz a mai napig többek között az ő iránymutatása alapján dolgozunk kutyáinkkal, és folyamatosan kutatjuk a jövőben rejlő lehetőségeket.

Kapcsolatunk az INBTI más országbeli instruktoraival egyre szorosabbá vált, az évek folyamán egyre többen fogadták el meghívásunk rendezvényeinkre és többször nyílt lehetőségünk megszervezni az INBTI nemzetközi konferenciáját is hazánkban.

Az eseményekre nemcsak Európából, hanem az Amerikai Egyesült Államokból is ellátogattak hozzánk gyakorlott, hozzáértő szakemberek. 2018-ban Opal Kocher, az INBTI jelenlegi elnöke, a néhai Kevin Kocher lánya is vendégünk volt, akivel alkalmunk nyílt a közös tréningezésre is.

Küzdelmes évek …
Már az első bevetéseinken bizonyítottuk a módszer eredményességét, de mégis embert próbáló időszak következett az életünkben. A hagyományos nyomkövetés több évtizedes múltra tekint vissza és egy széles körben elfogadott, alkalmazott kiképzési módszer mellé újként bevezetni a tengerentúlon már régebb óta alkalmazott keresési technikát, komoly kihívás elé állította csapatunkat. De a rengeteg tréning, az eredményes bevetések, a megmentett életek idővel önmagukért beszéltek.
Ebben nagy szerepe volt annak a 2013. novemberi esetnek, amikor a rendőrség egyik kutyás járőre, szolgálati kutyájával egy eltűnt személy felkutatásában vett részt, melynek eredményeként élve találták meg az eltűntet. Az eset sokak figyelmét felkeltette, hisz a kutya kiképzése a Kocher módszeren alapult, trénere pedig Gránicz Csaba volt. Az INBTI Csabát és kollégáját az eset kapcsán, 2014. tavaszán, az igen magasrangú Sophia Silva díjjal tűntette ki. Police.hu

Nagy megtiszteltetés volt, amikor 2016-ban először, egy eltűnt személy keresésében való közreműködésünkért, írásos formában mondott köszönetet csapatunknak a Veszprém Megyei Rendőrfőkapitány, elismerve a lelkiismeretes és szakszerű munkánkat.
Hosszú évek fáradtságos és kitartó munkája révén sikerült a rendőrségi kutyakiképzés részévé tenni s ezzel mondhatni, meghonosítani hazánkban is ezt a nyomkövetési formát, miután 2018. áprilisában Gránicz Csaba és Fickó eredményesen teljesítette a rendőrség személykövető kutyák alkalmassági és minősítő vizsgáját.

A következő évben Habony Csaba, Derrick nevű kutyájával szintén teljesítette a vizsgakövetelményeket, így jelenleg két hivatásos mantrailinges kutya szolgál a rendőrségen belül.

Kapcsolatunk a rendőrséggel egyre szorosabbá vált, s egy újabb mérföldkövet jelentett számunkra, amikor a Pest Megyei Rendőr-Főkapitánysággal 2019. augusztusában aláírtuk szakmai együttműködési megállapodásunkat. Ezután jelentősen megnövekedett a fogadott segélykérő hívásaink száma és akkor először, három riasztást is kaptunk egy délután alatt, november 1-jén.
2020-ban egy újabb mérföldkőhöz érkeztünk el, amikor a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósággal 2020. október 9-én immáron hivatalossá tettük együttműködésünket.

A rendőrség mellett a polgárőrség berkein belül is sikerült elérni, hogy szerephez jussanak a keresőkutyák, Bánszki András önkéntesünknek köszönhetően, aki jelenleg is Budapesten, a III. kerület polgárőreként tevékenykedik szabadidejében.

Több éves kitartó munkájának és utánajárásának köszönhetően 2020-tól lehetőség nyílt a rendőrségi vizsga letételére a Dunakeszi Kiképző Központban. Emellett sikerült elérnie a polgárőrség szolgálati szabályzatának módosítását is, amely immáron kiegészült a keresőkutyás szolgálatra vonatkozó feltételekkel.

Ezzel egyidőben természetesen nagy örömünkre a hobbikutyások körében is kezdett egyre inkább elterjedni, népszerűvé válni a mantrailing. Szemináriumokat, országos találkozókat, nyári táborokat szerveztünk az ország különböző részeire, ahová igen nagy létszámban érkeztek mindig a mantrailing sport szerelmesei. Nagy örömmel vártuk ezeket az alkalmakat veletek, s nemcsak a jó hangulatú tréningek miatt; a közösen eltöltött időt életre szóló élményekkel töltöttétek meg.

Az évek folyamán, a rendszeres tréningek és a bevetések közben szembesültünk mi magunk is azzal, hogy ez a típusú szimatmunka idegrendszerileg rendkívüli módon igénybe veszi a kutyákat, de emellett megfigyeltük azt is, hogy munka közben óriási terhelésnek vannak kitéve fizikailag is. Ezt a terhelést hivatott optimalizálni az egyik legfontosabb felszerelés, a hám, azonban ahogy egyre jobban kiismertük kutyáink mozgását, jellegzetes testtartását, úgy vált egyre nyilvánvalóbbá, hogy bizonyos hámok nem alkalmasak erre a feladatra. Ekkor fogalmazódott meg bennünk, hogy szükség lenne egy speciálisan erre a kutyás tevékenységre kialakított hámra. Elképzeléseinket megosztottuk a Julius-K9 céggel, akik támogatták az ötletünket és ezzel kezdetét vette a közös projekt.

Más kutyás sportokhoz hasonlóan, a mantrailingnél is felmerült egy vizsgarendszer kidolgozásának ötlete. 2017-ben jelentettük meg először vizsgaszabályzatunkat, amely akkor még a szimatmunka mellett engedelmes feladatokat is tartalmazott. Abban az évben több jelentkező tette próbára saját és kutyája képességeit a városi és külterületi nyomokon, azonban mindössze egy sikeres vizsga született.

A vizsgaszabályzatot azóta a ti visszajelzéseitek és a más szervezetek gyakorlata alapján, többször átdolgoztuk és több vizsganapot is szerveztünk, amelyet mindig nagy érdeklődés kísért.
2019-ben a mantrailing a Nemzetközi Mentőkutyás Szövetség (IRO) rendszerébe is bekerült, és még ebben az évben, Janovszky Gergő és kutyája, Zuvan sikeresen teljesítette az IRO vizsgarendszerének alkalmassági szintjét (RH-MT V). Magyarországon, illetve nemzetközileg is az övék lett így az IRO rendszerének első, eredményes mantrailing vizsgája.

Gyorsan eltelt ez a közel tíz év, s ezalatt kutyáink, akik révén megismerhettük a mantrailing világát, sajnos nem lettek fiatalabbak, tekintettel kell lennünk korukból adódóan fizikai és idegrendszeri korlátjaikra. A velük való közös út nem fejeződött be, továbbra is folyamatosan képezzük, fejlesszük kutyáinkat, de tudjuk, hogy egy mantrailinges kutya kiképzéséhez mintegy két-három évre van szükség, megfelelő szocializáció és tudatosan felépített tréning metodika szerint, így lassan elérkezett az idő, hogy megkezdjük egy új generáció képzését. Többen voltunk, akiknek azelőtt még kutyája sem volt, a mantrailing számunkra ismeretlen fogalom volt. Az első kutya érkezésével, ki ismerős révén, ki kutyaiskolán találkozott először ezzel a kutyás programmal, ami akkor sokunknál egy közös időtöltés volt csupán. Néha érdemes megállni és felidézni, honnan is indultunk kutyáinkkal, milyen utat jártunk be velük, hogyan lett egy kutyás sportból életmód, az életmódból pedig életmentés. Egy kiskutya érkezése a családba mindig izgalmas időszak, de számunkra azért is különleges most, mert lehetőségünk van arra, hogy kölyökkortól kezdve céltudatosan mentőkutyának képezzük ifjonc ebeinket, akik emellett természetesen ugyanúgy családtagok is.

Jelenlegi legfiatalabb, mindhárom szintű vizsgával rendelkező kutyánk, Capri.

A riasztások számának növekedésével együtt, felmerült csapatunk bővítésének gondolata is. Sokan érdeklődnek a mentőkutyázás iránt, azonban azt kevesen tudják, hogy ehhez milyen fokú elkötelezettség, lemondás, elhivatottság szükséges. A próbaidős felvételi rendszerünk ezt hivatott felmérni. Az elmúlt években többen bizonyították elszántságuk, kitartásuk, mondhatni fanatikusságuk, a csapatmunka iránti elkötelezettségüket, aminek köszönhetően ma már fontos tagjai a csapatnak.

Felfigyelt ránk a média
Az utóbbi évek kedvező irányú változásai ellenére, sajnos hazánkban az eltűnt személyek keresésekor még mindig kevés szerep jut a mentőkutyás szervezeteknek, ellentétben más nyugat-európai országokkal, ezért mindig nagy örömmel tettünk és teszünk eleget a médiától érkező felkéréseknek, hogy bemutathassuk a módszert és hatékonyságát.

Az írott sajtóban a Zsaru magazinban szerepelhettünk először – amikor bajorországi nyomozókkal adódott lehetőség közös gyakorlásra -, illetve a Nők Lapja Egészség c. lapjának újságírója is készített már interjút csapatunkkal. A Klub Rádióban élő adásban beszélgethettünk a műsorvezetőkkel a személykövetésről és a mentőkutyázásról általában. Kamerák elé 2018-ban állhattunk először kutyáinkkal, amikor az RTL Klub Fókusz című műsorának stábja készített riportot csapatunkkal. 2019-ben pedig az MTV M2 stábja járt Alapítványunknál. A forgatás sok vidám, emlékezetes pillanatot szerzett, különösen amikor újra kellett forgatni egy-egy jelenetet, csupán azért, hogy az operatőrnek a kutya minden reakcióját sikerüljön megörökíteni, a szimatfelvételtől a találatig.

S bár a kamera gyakran alig pár centire volt kutyáink orrától munka közben, ez mégsem zökkentette ki őket feladatukból. A stáb operatőre pedig mindent megtett azért, hogy lépést tartson kutyáinkkal a nyomon. Ugyanebben az évben a Duna TV Kékfény c. műsorában nyílt alkalmunk beszámolni a mantrailing rendőrségi alkalmazásáról, felidézve többek között az első sikeres életmentést. A forgatókönyvet azonban átírta az élet; a riport befejezése előtt riasztást kaptunk Gödöllőre, ahová a forgatócsoport is elkísérte a csapatot.

Ennek köszönhetően a képernyő előtt ülők betekinthettek egy folyamatban lévő éles keresés pillanataiba és megnézhették, hogyan keresték csapatunk hivatásos kutyavezetői és önkéntesei nagy erőkkel az éjszakába nyúlóan az eltűnt gödöllői férfit.

Telefonhívástól életmentésig

Az esetek többségében valamelyik megyei rendőrkapitányság vagy egy másik kutató-mentő szolgálat kér segítséget tőlünk, de előfordul, hogy a hozzátartozók hívnak minket kétségbeesetten. A hívások nagy része az éjszaka közepén fut be hozzánk, és gyakran megesik, hogy több 100 km-t autózunk egy-egy helyszínre vonuláskor, mégha ömlik az eső, fagy odakint vagy épp egy világjárvány tombol épp és még ha tudatában is vagyunk annak, hogy másnap kora reggel mindenkit vár a munka. Számunkra felbecsülhetetlen az a támogatás és megértés, amit ilyen helyzetben a családunktól kaptunk, hisz sokszor egy közös családi ebédet vagy egy közösen eltöltött szabadnapot, ünnepnapot szakítunk meg azzal, amikor útnak indulunk. A legkritikusabb időszak a késő ősztől kora tavaszig tartó hónapok, hisz éjszaka odakint sokszor fagypont közelébe, vagy az alá süllyed a hőmérséklet, a kihűlés kockázata jelentős, ilyenkor különösen számít minden perc. Felvesszük a kapcsolatot a többi kutató-mentő csapat önkénteseivel és kezdetét veszi a keresés megszervezése, a feladatok összehangolása. Mindenki azzal segít, amivel tud; mentőkutyákkal, hőkamerákkal, drónokkal, quadokkal és nem utolsó sorban emberi erővel.

Az évek során jól működő, hatékony együttműködést építettünk ki más mentőkutyás szervezetekkel, a bevetéseken egy csapatként dolgozunk együtt a Mancs a Kézben Mentőkutyás Egyesület, a Kutyákkal az Életért Alapítvány, a Kutyák Határok Nélkül Alapítvány, az RSC Rescue Hungary Alapítvány, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat, a Veszprém Megyei Kutató-Mentő Szolgálat önkénteseivel és területkutató kutyáikkal.
Csapatunk jellemzően mentális betegségben szenvedő személyeket keres; többségük idős, demenciában, vagy Alzheimer-kórban szenvedő személy, akik otthonukból, vagy idősek otthonából tűntek el. A hozzátartozók és a gondozók elmondásából sokat megtudtunk az időskori mentális betegségekről és ez minket is ráébresztett, hogy valójában bármelyikünk korosabb családtagja is kerülhet ilyen állapotba. A demens személyek keresése azért is nehéz, mert a viselkedésük teljes mértékben kiszámíthatatlan, cselekedeteiket gyakran egy vélt vagy valós emlékkép határozza meg, így külső szemlélő számára útnak indulásuk céltalan bolyongásnak is tűnhet.
Az esetek szintén jelentős részében merülnek fel olyan körülmények, amelyek öngyilkossági szándékra utalnak, s sajnos előfordul, hogy fiatalkorúak eltűnése miatt is kapunk segélykérő hívást. Az eddigi riasztásaink során a legidősebb személy, akinek az eltűnése miatt hívtak, elmúlt 92 éves, míg a legfiatalabb, megdöbbentő módon mindössze 2 éves volt.

Rendszeres olvasóink már tudhatják, hogy a helyszínre érkezve az első lépés általában az információgyűjtés és a szagrögzítés.

A hivatalos protokoll mögött ennél azonban jóval több húzódik meg. Az alatt a rövid idő alatt, amíg hivatalosan információt gyűjtünk, alapvetően az eltűnés hátterében álló okokat próbáljuk kideríteni, hisz az nagymértékben segítheti a keresőcsapatok munkáját. Ugyanakkor valójában egy család élete, sorsa rajzolódik ki előttünk. Belépünk valakinek az otthonába (ami lehet lakás vagy akár egy gondozóintézet kórterme), s akkor szembesülünk mi magunk is azzal, milyen környezetben, hogyan élnek családok, gondozottak. S néha nagyon nehéz feldolgozni, hogy a sors milyen körülmények közé kényszerít embereket.

Családtag, rokon eltűnésekor látjuk a hozzátartozók szemében az aggodalmat, félelmet, tehetetlenséget, néha zárkózottságot, de ugyanakkor úgy érezzük, jelenlétünk ad egy kis reményt, megnyugvást, hisz tudják, segíteni jöttünk.
Nehéz ilyenkor felidézni az eltűnés előtti órákat, lehetőségeinkhez mérten próbálunk segíteni a hozzátartozóknak ebben is, és leküzdeni a tehetetlenség érzését azzal, hogy elmondjuk, mit tehetnek ők, mivel segíthetik a keresést.

S amikor kiadjuk a „keresd” vezényszót, minden körülöttünk lévő szempár ránk szegeződik; rendőr, polgárőr, csapattag, családtag, rokon, barát, önkéntes, szomszéd és még sorolhatnánk. A kutya leszegett orral elindul, s kezdetét veszi a keresés.

Az első, s talán a mai napig a legemlékezetesebb pillanat volt életünkben, amikor 2015. februárjában, Gránicz Csaba, Fickó nevű kutyájával egy idősek otthonából eltűnt idős férfi kutatására indult késő délután. A hőmérséklet rohamosan csökkent, s tudtuk, hogy a bácsi öltözete igen hiányos. Fickó óriási elszántsággal követte a bácsi nyomát, egy külterületi, szúrós, tüskés cserjékkel sűrűn benőtt területre. A kutya több ponton is próbált a bokrok alatt bekúszni, olyan helyeken, ahol hittük, emberi erővel lehetetlen volna átjutni. A keresőcsapat is elképzelhetetlennek tartotta, hogy ilyen helyre, egy idős, nehezen járó ember be tudna menni, Fickó mégis bejelezte a sérült, vérző bácsit a bokrok alatt, megmentve ezzel őt a kihűléstől. Forrás: police.hu

Minden bevetés tanulságos számunkra, de volt egy eset, amely különösen elgondolkodtató és emlékezetes marad számunkra, hisz akkor este két életet sikerült megmentenünk. 2015. szeptemberében Janovszky Gergő, Zuvan nevű kutyájával egy szintén az idősek otthonából eltűnt cukorbeteg és Alzheimer-kórban szenvedő idős bácsi keresésében vett részt. Zuvan, egy út menti magas bozóttal benőtt töltésre vezette a keresőcsapatot, ahol rátalált a földön ülő sérült, de eszméleténél lévő bácsira.

Az örömünk azonban korainak bizonyult, mivel bár a körülmények egyértelműen arra utaltak, de sajnos azonban hamar kiderült, hogy nem ő a keresett személy. Először értetlenül álltunk a helyzet előtt, de tétetlenkedésre abban a pillanatban nem volt idő, hisz a másik bácsi még mindig veszélyben volt.
Bánszki András, Jetro nevű kutyájával folytattuk a keresést. Jetro, Zuvan nyomán indulva egy ponton letért és egy buszmegállóhoz vezette a keresőcsapatot, ahonnan azonban nem ment tovább. Ez alapján valószínűsítettük, hogy a keresett személy itt buszra szállhatott. A rendőrség ezen információ alapján megkezdte a busz útvonalán található megállók ellenőrzését és másnap hajnalban meg is találták életben a bácsit az egyik állomáson. Mint megtudtuk, a bácsi, a Jetro által jelzett megállóban szállt fel a buszra és utazott addig, ahol a járőrök végül épségben megtalálták.

A kérdésünkre, hogy Zuvan miért egy másik ember nyomát követte, azonban még kerestük a választ. Utána járásunknak köszönhetően derült ki, hogy valójában mindkét bácsi cukorbeteg volt és annak jellegzetes szaga miatt azonosíthatta be Zuvan a másik bácsit, miután a nyomok feltételezésünk szerint fedhették egymást.

Gergő és Zuvan 2016. nyarán ismét életet mentett. Egy kis Veszprém megyei községbe kaptunk segélykérő hívást, ahol egy idős néni keresésében vettünk részt. Zuvan a hajnali órákban esőben, villámlás és mennydörgés közepette talált rá a közeli kukoricásban a sérült nénire. Az eset egyik érdekessége, hogy a közelben egy vágóhíd is működött, igen erős és sajátos szagokat kibocsátva, ám ami ennél is meglepőbb volt számunkra, hogy egy elhagyatott épületben borzokat láttunk, azonban Zuvan-t ez sem zökkentette ki munkájából.

Vannak esetek, amikor mi magunk is azt kívánjuk, hogy a kutya ne adjon jelzést. 2016. decemberében az újpesti vasúti összekötő hídhoz hívták önkénteseink, ahol azt kellett kiderítenünk, hogy a keresett személy áthaladt-e a hídon vagy öngyilkossági szándékkal a folyóba vetett-e magát a hídról. Velünk voltak a hozzátartozók is, akik ugyanolyan feszülten várták a kutya indítását.
Sajnos a kutya minden kétséget kizáróan jelezte a híd egy adott pontján, hogy onnan nem vezet tovább nyom, miközben többször nézett a folyó irányába. Ez a tekintet mindent elárult, mégis ott élt bennünk a remény, hogy talán tévedünk. Később azonban megtudtuk, hogy a keresett személyt holtan találták a Duna egy távolabbi pontján.
Sajnos az életünk részévé kellett, hogy váljanak ezek a szomorú, szívszorító esetek. Pillanatok, amikor rádöbbenünk, hiába minden erőfeszítés, összefogás, elszántság, kutyánk már csak az eltűnt személy élettelen testére talál rá. Bánszki András, Jetro-val átélte ezt, és még évekkel később is megtörten mesélt az esetről, amikor a kutya munkáját idézte fel egy előadás során.
Mindannyiunkat megrázott 2018-ban a 8 éves sólyi kislány eltűnésének esete és végkimenetele. Bár csapatunknak nem volt lehetősége részt venni a keresésben, de testvérszervezetünk a VMKMSZ mantrailing módszerrel kiképzett kutyája segítette itt is a hatóságok munkáját. A Veszprém Megyei Kutató-Mentő Szolgálat önkéntese mantrailinges kutyájával követte a kislány nyomát egészen addig, amíg bűncselekményre utaló jelek miatt a civil keresést a hatóságok azonnal leállították.
Bár a keresések során kutyáink nyomkövető munkájával egyidejűleg igyekszünk kihasználni a technika minden vívmányát, az okostelefonok helymeghatározását, a térfigyelő kamerák felvételeit, a GPS alapú nyomkövető órákat, mégis az egyik legnehezebb pillanat, amikor azt kell mondanunk a családtagoknak, hogy a keresés nem vezetett eredményre és jelenleg többet nem tehetünk, a kutatást kénytelenek vagyunk felfüggeszteni. Ilyenkor hosszú a hazaút, s minden percben reménykedünk, hogy jó híreket kapunk idővel. Szerencsés esetben a rendőrség másnap értesít minket és általában az első, amit ilyenkor hallunk, hogy megtalálták az eltűntet. A következő kérdésünk mindig az, életben van-e. Sajnos azonban vannak, akik évek óta nem adtak életjelet magukról.

A keresések során az információ, amelyet a helyszínen a kutyáink munkájára alapozva adunk, rendkívüli jelentőséggel bír és ugyanakkor óriási felelősség is egyben mind a kutyavezetőre, mind a csapatára nézve. Meghatározza a keresőcsapatok munkáját, kihatással van a keresés további menetére és akár az eltűnt élete is múlhat azon, amilyen következtetéseket levonunk.

Több olyan esetünk volt, amikor ezen információk segítették hozzá a rendőrséget, illetve a keresésben részt vevőket később, hogy élve találták meg az eltűntet. Talán az egyik leggyakrabban előforduló helyzet, amikor pontosan meghatároztuk kutyáink jelzése alapján, hogy hol szállt tömegközlekedési járműre az eltűnt személy. Ezzel nemcsak megkíméltük a keresőcsapatokat a további idő- és emberigényes kutatástól, hanem iránymutatást adva a hatóságoknak, hozzájárultunk az eltűnt megmentéséhez. A kutatás közben fellelt szemtanúk, térfigyelő kamerák sokszor igazolták már kutyáink nyomkövetésének megbízhatóságát, és a rendőrségtől utólag kapott információk is alátámasztották az általunk meghatározott útvonalat.

Jelenleg bevetéseink közel fele bizonyult eredményesnek ebből a szempontból.
Éles bevetéseink során időnként meglepő és különleges helyzetekkel találkoztunk, ami sok szempontból emlékezetes maradt számunkra.
Az egyik ilyen esetünk Cegléd közelében történt, amikor egy rabszállítóból kiugrott férfi nyomába eredtek kutyáink és segítették a szökevény elfogását még aznap. Az eset különleges mivoltát az adta, hogy egy forgalmas út mellől, a szökés pontos helye ismeretének hiányában kellett kutyát indítania hivatásos kutyavezetőnknek. A rabszállító helyzete és a kitörött ablak maradványai adtak egyedül támpontot az indításra, amelyhez a mantrailinges kutya kiképzésekor alkalmazott ún. vezetett szagfelkutatás módszerével sikerült a rab nyomát felkutatni.
Egy érdi esetünk kapcsán, egyszerre lepődtünk meg és fogott el minket a megkönnyebbülés, amikor épp a következő mantrailinges kutya indítására készültünk és a keresett személy, egy zavart idős hölgy, kezében kulcsával, karján kórházi azonosító cédulával, feltűnt az utcán, s a szemünk láttára besétált otthonába. Ez az eset azért is marad feledhetetlen, mivel a hozzátartozók elmondása alapján a néni járókeret nélkül nem volt képes nagyobb távok megtételére és ennek ellenére az derült ki róla, hogy több, mint 2,5 km-t gyalogolt a legközelebbi autóbusz megállóig, majd onnan vissza hazáig egy meredek úton felfelé – miután egy kórházba ment s onnan elszökött -.
Néha különleges helyszínekre kapunk riasztást, ahol tulajdonképpen az információgyűjtés közben szembesülünk azzal, hogy mantrailinges kutya indítására az adott körülmények között nincs lehetőség. Ilyen eset volt, amikor egy pest-megyei gyár épületén belül tűnt el egy munkás rejtélyes körülmények között napközben. Az indítás feltételezett pontját biztosító kötelekkel és védőfelszereléssel lehetett volna csak megközelíteni.
Örömteli pillanat volt számunkra látni a hozzátartozó szemében a megkönnyebbülést, amikor egy szemtanú hívása alapján mi vihettünk el őt a megadott helyre, ahol kiderült, valóban az édesapja várt rá kissé zavart állapotban, miután egy állampolgár látván a zavartságát, feltartóztatta és értesítette a hatóságokat.
Indítottunk már kutyát pszichiátriai intézet bejárata elől, baleseti kórház sürgősségi bejáratától, a forgalom feltartóztatása mellett forgalmas utak mellől, elhagyatott járműtől, általános iskola kapujától, de kutyáink követték kerékpárral távozó személynek, illetve öngyilkossági szándékkal együtt távozó édesapa és lányának nyomát is.

Köszönjük nektek…
A mentéseket alapvetően önerőből finanszírozzuk, önkénteseink saját költségükön, saját gépjárműveikkel indulnak a riasztás helyszínére. Sokat köszönhetünk céges támogatóinkat, különösen a Julius-K9 és az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft.-nek, akik messzemenőkig elkötelezettek az ügyünk iránt. Emellett igyekszünk megismertetni a kutyás élet egyik talán legfigyelemre méltóbb részét, a szimatmunkát, a nyomkövetés eme válfaját minden érdeklődővel, így a különböző rendezvényeinken, szemináriumokon való részvétellel mindenki segítheti életmentő tevékenységünket.
Felbecsülhetetlen számunkra az a támogatás, amit az évek során kaptunk tőletek, az a rengeteg segítség, amivel ti magatok is hozzájárultatok az alapítvány fennmaradásához, működéséhez. Nektek köszönhetjük, hogy amikor segélykérő hívást kapunk, el tudunk indulni, nektek köszönhetjük, hogy egy riasztás helyszínén a digitális rádióinkkal képesek vagyunk kommunikálni egymással és a többi kutató-mentő csapattal. A ti adótok 1%-a jelent esélyt az eltűnt hozzátartozóknak, esélyt mentőkutyáinknak, hogy életet menthessenek. Megható volt számunkra, ahogy egy emberként álltatok mögénk a 2016-os olaszországi földrengés után megszervezett segélyakciónál, amikor – a világ számos országához hasonlóan – mi is jótékonysági tréninget tartottunk.

Szerző: Kollár Beáta